|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 45 találat | lapozás: 1-30 | 31-45 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jakab Árpád 2011. április 17.Magyar mûvelõdési esték MedgyesenA szórvány élni akar Ha nincs is éppen a végeken - de Medgyes is szórványsorba jutott. 1990 után felére zsugorodott az itteni magyarság, sokkal többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, és a maradék három felekezet között oszlik meg. Két évtizeden keresztül, a legnehezebb idõkben, a 70-es és a 90-es évek között országos hírû népi egyetem mûködött heti rendszerességgel városunkban lelkes, kitartó, fiatal magyar értelmiségiek (tanárok, orvosok, mérnökök, jogászok) áldozatos munkájával, és jó érzés visszanézni, mert Erdély legjobbjai fordultak meg Medgyesen a tudomány és mûvészet minden ágát képviselve. Mellettük helyi erõkkel biztosítani tudtuk majdnem felét a rendezvényeknek, és megtapasztalhattuk, mekkora lelki és erkölcsi támasz lehet a mûvelõdés. A változás új körülményei között lassan kialudt a gyertyaláng. Az elmúlt húsz évben is voltak események, rendezvények, de nem a régi rendszerességgel. Ezen a télen azonban mintha megmozdult volna valami, a régi gyökerek kihajtani készülnek élõ és felelõs lelkiismeretek munkája nyomán. Egyházaink és az EMKE a tûz csiholói - így január hónapban a református parókia vendégeiként részt vehettünk az elsõ rendezvényen: a magyar kultúra napját ünnepeltük. Kölcsey életét, életmûvét, a Himnusz születését, eddigi sorsát ismerhette meg a népes közönség Csiki Attila magyar szakos tanár elõadásában. Népdalok hangzottak el búzásbocsárdi Boros Erzsébet közremûködésével, és ugyanakkor a közöttünk élõ Jakab Árpád festõmûvész tárlatát lehetett megtekinteni, képei között a legújabb monumentális kompozíciót, az Aida címû képet. Állófogadás zárta az estét, és az élénk párbeszéd, véleménycsere megmutatta azt, hogy van érdeklõdés, van visszhang és befogadás. Februárban a katolikus plébánia szervezte a következõ estét Derzsi Sándor szórványban született (Somogyom, 1919. szeptember 27.) költõ emlékére. E tehetséges és tragikus sorsú költõ életútját (meghalt Budapesten 1978. január 23-án) és életmûvét dr. Búzás Árpád nyugalmazott mérnök mutatta be, hangsúlyozva a mélyhitû ember erkölcsi nagyságát és emberségét, aki éppúgy szembeszállt a barna pestissel mint a vörös rákkal ezért járta meg a román és magyar börtönöket, és próbálták elnémítani, megsemmisíteni, a feledés homályába taszítani. Elsõ és egyetlen életében megjelent kötete 1941-ben a Szenvedések mámorában címû, a Varázsigék alcímet viseli. Ekkor írta nem kisebb ember, mint Jékely Zoltán: A költõk és apostolok sorából való [.] méltó arra, hogy varázsigét mondjon a vergõdõ emberiségnek (Magyar Csillag, 1941). Köszönet illeti fiataljainkat - Gazdag Erzsébet, Burján Tünde, János Kinga, János Tímea, Fazakas Attila, Cosa Anita -, akik versmondásukkal tették emlékezetessé az eseményt, valamint Balázs Botondot, aki a mûszaki segédletet biztosította Zorán-dalokkal (Apám hitte, Kell ott fenn egy ország, Ki szívét osztja szét), és szép szülõföldi felvételekkel egészítette ki az elõadást. �?travaló címen a Hiszek címû versét kapta a népes közönség minden tagja, könyvjelzõ alakban a költõ arcképével. Zárszóként id. Patrubány Miklós osztotta meg gondolatait a résztvevõkkel, és versével köszöntötte a hallgatóságot. Az est második felében vándorkiállítás szép színes és dokumentált képein ismerkedhettünk meg a történelmi Magyarország vármegye-székházaival. Hatvani Sándor vegyészmérnök munkáját a Dicsõszentmártoni Magyar Ház kölcsönözte. Köszönet az együttmûködésért és köszönet a plébánia teljes személyzetének, akik lelkesen ellátták a szervezés minden ügyét-baját; különösen a plébánián kívüli fiataloknak, akik megmutatták, hogy akarnak és tudnak. Telt ház volt, öröm volt, és a záró állófogadás élénk eszmecseréje megmutatta újra, hogy van igény és van befogadás. Felhívásunk, hogy vigyenek magukkal valamit e történelmi falak közül Szent Ferenc örökségébõl: a szerénység, hit, derû, kitartás és újrakezdés szellemébõl, hisszük, hogy nem marad visszhang nélkül. �?s reméljük, hogy lesz folytatás, lesz alkalom, hogy újra jelentkezzünk jó hírekkel, biztató elõrelépéssel az élni akarás útján. Dr. Búzás Árpád Vasárnap(Kolozsvár) 2013. április 15.Református templomi kórusok találkozójaA kézdivásárhelyi református egyházközség szombaton a főtéri templomban hét énekkar részvételével szervezte meg a kézdi-orbaiszéki református egyházmegye templomi kórusainak kilencedik találkozóját. A Beder Imre helybeli református lelkipásztor által tartott istentiszteletet követően a kézdivásárhelyi Hálaadás református dalárda (vezényelt Demény József és Balázs István), a kézdivásárhelyi Boldog Özséb kórus (Gergely Gábor, felvételünk), a pákéi református férfikar (Szántó István), a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring énekkara (Héjja István), a felsőcsernátni református énekkar (Ruszka Sándor), az alsócsernátoni kórus (Jakab Árpád) és a kantai Szentháromság-templomi kórus (Fórika Balázs) adta elő repertoárját. A közös énektanulás után a szervezők a kórusvezetőknek emléklapokat nyújtottak át. A kilencedik kórustalálkozó a református egyházpalota étkezdéjében szeretetvendégséggel ért véget. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2013. szeptember 23.Haszmann Pál megvalósult álma (Negyvenéves a csernátoni múzeum)Idős Haszamnn Pál sokat dédelgetett álma negyven esztendeje kapott intézményes keretet, megvalósulása e négy évtized alatt beteljesedett, hiszen a csernátoni múzeum tárgyi örökségünk páratlan gyűjteményét mondhatja magáénak, a körötte kialakult szellemi műhely a magyar nyelvterület minden kis szegletében ismert. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik esztendejét ünnepelte szombaton, ahogy illik, és ahogy kell: saját értékeinek felmutatásával, az ínséges időkben is jövőépítő szellemiség kisugárzásával. Erős zaj riasztotta szombat reggel a csernátoniakat, olyasféle burrogás, amire még az öregek jól emlékeznek: bő fél évszázada vagy inkább egy szűkebb emberöltő ideje még mindennapos volt az ilyen zaj. Most csak a mezőkövesdiek által az ünnepségre elhozott traktorok vonultak végig a falun, mintegy hívogatóként az ünnepségre. Ami különösebben nem is szükségeltetett, merthogy a déli harangszó után már szép számban gyülekeztek helyiek és vendégek a Damokos-kúria udvarán, csodálták a sorba állított régi masinákat, és sandán kémlelték az eget. A Székely Nemzeti Múzeum olyan, akár egy öreg fa, száznegyven éves gyökerekkel és életerős hajtásokkal – ezek egyike az intézmény csernátoni részlege, mely legenda, az élő múzeum példája, egy nyitott műhely, ahol olyan a hely szelleme, amilyent sehol máshol nem találni – mondta az ünnepi rendezvény megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja emlékeztette az egybegyűlteket, idén ifj. Haszmann Pál a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A múzeum szerepére felhívva a figyelmet kiemelte: a tárgyi örökség fontos identitásképző elem, de hogy ezek megmaradjanak, a tudást is át kell adni, és ebben kiemelten fontos szerepet töltött be és tölt be most is a múzeum. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bonyolult múzeumi rendszerünk gyöngyszemének nevezte a csernátoni részleget, mely élő múzeumnál is tágabb, kisugárzása mindenkit magával ragadó. Köszöntőjében azt kívánta, a múzeum alkalmazottjainak jó sok munkájuk legyen, olyan, aminek értelme, haszna és gyümölcse van. Bölöni Dávid múlt, jelen és jövő összefogójaként méltatta a múzeumot, melynek alapítója és az őt követők értéket hagytak, ezáltal erőt adva a közösségnek – a község polgármestere megköszönte nekik, hogy kultúránk megőrzésének ezt az útját választották. A köszöntőbeszédekre reagálva D. Haszmann Orsolya kiemelte: idős Haszmann Pál álmának valóra válása csak úgy történhetett meg, hogy sokan hittek álmában, a múzeumalapító szellemi örökségének továbbvitele, akár édesapjának, neki is kötelessége, így hát számukra, a család mindenikének számára a múzeumban dolgozni nem munkahelyre járást jelent, hanem életformát. Ennyi szép beszéd hallatán az idő is elpityeregte magát, az ünneplő közönség a kúriába szorult hát, ahol a Jakab Árpád vezette falukórus mutatkozott be. Kinda István néprajzos A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című képes albumot, a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiadványát mutatta be, a D. Haszmann Orsolya által írt könyv a múzeum gyűjteményeinek ismertetése mellett az alapító életrajzát is tartalmazza. A rádiógyűjteményt ismertető és méltató előadások már ismét a szabad ég alatt hangozhattak el, zenei keretben: előtte az Ágoston József vezette férfidalkör, utána a Codex régizene-együttes borús-derűs koncertje szórakoztatta a közönséget (felvételünk). Az ünnepség fénypontját kétségkívül a burrogtató jelentette, erre apróságtól hajlott hátú idősig mindenki kíváncsian várt. A mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményben található, a mezőkövesdi és gyöngyösi szakemberek önzetlen segítségével feljavított traktorok és stabil motorok beindítása nem kis erőfeszítést és türelmet igénylő munka, ha egy-egy gép megkutyálja magát, máris jön a gépész magyarázata: darabos a benzin. De a kitartás mindig meghozza gyümölcsét, minden működőképes motor előbb-utóbb elkezd pöfögni, melyik duruzsolóan, melyik ritkákat rotyogva, és némi előmelegítés után az egyik, Magyarországról ez alkalomra hozott öreg traktor is berobban, a szó legszorosabb értelmében, hogy hangjánál csak füstje nagyobb. Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója, majd Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő nemcsak a gépészszakma rejtelmeire, de a magyar technikai históriára is kitérő magyarázatai közben megszólal aztán szerény hangon a csernátoni gyűjtemény öreg McCormick traktorja is, és a sok búgás és brummogás közt végül a temető kapujából visszahozott Hofherr, melynek gyönyörűen restaurált édestestvére pár perccel korábban a füsttől és bűztől menekülők tapsát mégis kivívta. Ez a Hofherr traktor, mely sok éven át nyakig a mocsárban rejtőzött, a legtöbb munkát igényelte, beindítani is csak egy nappal az ünnepség előtt sikerült a magyarországi gépészeknek, hangját hallva a közönség öröme és lelkesülése nekik is, de a múzeum közösségének is szólt. És napnyugtáig burrogtak a gépek, és duruzsoltak az emberek, míg a nóta is fel nem hangzott. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 14.Médiapuccs az önkormányzati napilap ellen?Ugyanaz a csapat, ugyanaz a tartalom, mint az Udvarhelyben, mégis más újság a nemrég megjelent mihir.ro. Titokzatosságok az udvarhelyi médiában. Az új év egy új hírportált is hozott az udvarhelyieknek. Január 5-én este volt először nyilvánosan is olvasható a mihir.ro. Az új portálon az Udvarhelyi Média Kft. által közpénzen kiadott Udvarhely napilap újságíróinak írásai olvashatóak, és a visszamenőleg feltöltött szövegek is sokban megegyeznek a napilap archív anyagával. A friss hírek esetében pedig gyakran észlelhető, hogy az aznapi vagy következő napi újság tartalmát láthatjuk webre szerkesztett formában. Köztudott, hogy a nyomtatott napilap online változata készülőben van – valószínűleg udvarhely.ma webcímen, hiszen az újságírók e-mail címe a Hargita Népétől való adminisztratív elszakadás után erre a domainre változott. A fentiek miatt sokan feltételezhették, hogy az új portál és az Udvarhely tulajdonosi köre megegyezik. Ugyanaz, csak más a gazda A két újság tartalmának és munkaközösségének hasonlósága miatt először fel sem tűnt, hogy a weboldalon sehol nincs feltüntetve az Udvarhelyi Média Kft., illetve semmilyen kötődés nem utal a nyomtatott lapra. Kiderült, hogy a két média terméknek nincs is anyagi vagy jogi kapcsolata. Jakab Árpád az Udvarhely napilap főszerkesztője, aki egyben a mihir.ro egyik szerkesztője – a portál impresszumában jelenleg nincs feltüntetve főszerkesztő – kérdéseinkre csak szűkszavúan válaszolt, azzal az indokkal, hogy hamarosan sajtótájékoztatót tartanak munkatársaival közösen, ugyanis az új portált közösen indították az újságírók magántőkéből finanszírozva azt. Kérdésünkre, hogy akkor mi lesz az Udvarhely napilap online változatával, azt a választ kaptuk, hogy készül, és egymástól függetlenül működnek majd. Egy szerkesztőségben a konkurenciával Arról, hogy két konkurens hírportál miként tud ugyanazzal a stábbal működni, az Udvarhelyi Média Kft. menedzserét, az Udvarhely Napilap felelős kiadóját, Farkas György városmenedzsert kérdeztük. Farkas György elmondta, jelenleg csak magánvéleménye van a kialakult helyzetről, ő is már csak akkor értesült az új portálról, amikor az publikussá vált, és nem tud többet róla. Azt Farkas is megerősítette, hogy nem áll kapcsolatban egymással a két médiatermék. Kíváncsiak lettünk volna, hogy mi a kiadó álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a csapatuk saját, induló hírportáljuknak állított konkurenciát, vagy miként véleményezik, hogy egy közpénzen működtetett szerkesztőség kihasználja annak infrastruktúráját magánvállalkozás céljára, de Farkasnak az ügyben még nincs hivatalos álláspontja. Mint elmondta, már részben beszéltek erről a polgármesterrel és lesz ennek folytatása, de most nem kíván részletekbe menni. Farkas azt ígérte, hamarosan meg lesznek a következményei ennek a folyamatnak, de nem hajlandó kérdéseinkre válaszolni. Elmondása szerint hivatalos álláspontja az Udvarhelyi Média Kft.-nek várhatóan a jövő héten lesz az ügyben. Egyébként Jakab Árpád kérésére a részlétesebb kérdéseinket a mihir.ro csapatához még kedden délután írásban elküldtük, de válasz azóta sem érkezett. KAKASY BOTOND Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2015. május 8.A Száztagú Székely Férfikórus Sepsiszentgyörgyön (III. magyar kóruszene napja )Igen, létezik, és 2014 júniusában Csíkszépvízen, Csíkszeredában be is mutatkozott a Száztagú Székely Férfikórus. Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját. Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus. A csíkszépvízi, csíkszeredai bemutatkozás után a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda vállalta magára a következő találkozó megszervezését, erre hívjuk most a közönséget. A május 7–10. közötti dalos táborozás során a négy kórus közös próbákon, kirándulásokon és hangversenyeken vesz részt. Sepsiszentgyörgy kóruszenét kedvelő közönsége a Száztagú Székely Férfikórust a Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én 19 órától hallgathatja meg: előbb külön-külön, majd együtt énekel a székelyudvarhelyi, csíkborzsovai, gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi férfikar. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos, Gebhardi-, Zsasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, valamint egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepel. Karnagyok: Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád, zongorán közreműködik Filtner Tünde. László Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 17.Száztagú Székely FérfikórusA sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én este megtartották a Száztagú Székely Férfikórus hangversenyét a 3. Magyar Kóruszene Nap alkalmából, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány szervezésében. Az ünnepi hangversenyen fellépett a csík-borzsovai férfikórus, a gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet férfikórusa, valamint a házigazda szerepét is betöltő, a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos-, Gebhardi-, Zasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, -operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, s egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepelt. A karnagyok Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád voltak, zongorán közreműködött Filtner Tünde. A Száztagú Székely Férfikórust alkotó kórusok vasárnap dalos szolgálattal vettek részt a sepsiszentgyörgyi egyházak istentiszteletein, szentmiséin. László Attila sepsiszentgyörgyi karnagy így emlékezik vissza a Száztagú Székely Kórus születésére: „Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési ház Magyar Férfidalárdáját. Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus.” Józsa Zsuzsa Vasárnap (Kolozsvár) 2015. október 3.László Attila: Lelkemhez a kóruséneklés állt legközelebbLászló Attila karnagyot nem valamilyen kerek évfordulóján kerestem meg a fél évszázadot felölelő visszapillantó beszélgetésre. Bár szerettem volna, hiszen több mint három évtizede az ő karnagyi beintésére figyelve fertőzött meg – egy életre – a karéneklés vírusa, de a háromszéki (és nem csak) „karnagyok karnagya” nyolcvanadik születésnapján nem jött össze a beszélgetés. Most, amikor az általa alapított kórus kerek, 35. évfordulóját ünnepli – ez alkalomból ma este 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban jubileumi hangversenyt tartanak –, be kell látnunk: a dolgok néha maguktól is alakulnak. Hiszen László Attila valójában összenőtt azokkal az együttesekkel, amelyeket szervezett, átvett vagy éppen létrehozott, összenőtt a háromszéki kórusmozgalommal, így sokkal találóbb, ha – a magunk módján – egyik „gyermeke” születésnapján köszöntjük. Nem díszes bokrétával, hanem fél évszázados munkája néhány állomásának felelevenítésével. Tanító és zenetanár – Székelykeresztúriként hogyan kerültél Háromszékre? –Felmenőim révén háromszéki is vagyok, egyik nagyanyám lécfalvi születésű. A tanítóképző, majd a zenepedagógiai főiskola elvégzése után, 1968-ban hívtak ide, a művelődési bizottsághoz. Daróczi Ferenc győzött meg. Akkor éppen a szentegyházi líceumban tanítottam, egy tizenhárom tagú zenekart s három kórust hagytam ott, a munkáskórus százhúsz tagú volt. De Feri akkor a propagandaosztályon a tömegkultúráért felelt, csodálta, hogy négy év alatt mit sikerült összehoznom, és meggyőzött, jöjjek el, mert itt nem volt zenei szakember. Lakást adtak, tárt karokkal vártak. – Hogyan kerül egy tanítóképzőt végzett ifjú a zene közelébe, olyannyira, hogy főiskolát is végez? – A családban is jelen volt a zene, édesapám kántortanító volt. Én földrajz-geológiára készültem, de közben besoroztak, tiszti iskolába akartak vinni a képző után, én viszont nem akartam katona lenni. A képzőben már kórust vezettem, zenéltünk. Kis, hétosztályos iskolákban tanítottam, zenét is, Ülkében, Vágásban, Vargyasra vittek, a pártelvtársak mindig mondták, hogy hol van szükség kórusra. Mindenhol igyekeztem legalább egy kis kórust összehozni. Közben Marosvásárhelyen Nagy István vezetésével nyári karmesterképzést tartottak. Két évben egymás után részt vettem, ott biztattak, hogy menjek a főiskolára. De már akkor családos voltam. Tartományi ösztöndíjat kaptam, 60–64-ben kijártam a zenepedagógiát Kolozsváron. Abban az évben 112-en végeztünk összesen az országban, mehettem volna Craiovára, más nagyvárosba, én a Hargita tetejét választottam. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk – Milyen lehetőségek vártak Szentgyörgyön, mi volt a feladatod? – Hat évig voltam az Alkotások Háza igazgatója, húsz évig a szemerjai négyes iskolában tanítottam. Azzal kezdődött, hogy a nagy múltú kórustalálkozókat újraindítottuk. Az Alkotások Háza volt a tömegkultúra, ma úgy mondanánk, a közművelődés intézménye. Hozzánk tartoztak a műkedvelő kórusok, színjátszó csoportok, tánccsoportok. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk, így jártam falura, a régi tanító bácsikat felkerestem, az énekeseket felkutattam, biztattam, ha nem tudnak egyebet, népdalt énekeljenek. Kérdezték, énekelhetjük-e a Pünkösdi rózsát, mondtam, igen, de nem mindegy, hogy melyiket. Szépek a nóták, ezek is a mieink, de zenei anyanyelvünk a népdalokban él. – Milyen állapotban voltak akkoriban például az egyházi kórusok, működtek egyáltalán? – Működtek, de titokban, templomban, temetéseken énekeltek. Az államosítás után, amikor a kántortanítóknak választani kellett, hogy vagy a katedra vagy a templom, az egyházak énekvezérek nélkül maradtak. Amikor elindultam, hogy felkutassam a kórusokat a megyében, összesen három működött: Baróton, Kézdivásárhelyen és Zágonban. Két év múlva, 1972-ben a híres zágoni kórustalálkozón már harminc kórus énekelt. De más helyen is két-három együttessel szerveztem sorra a kórustalálkozókat. Megszállottan csináltam, a lelkemhez nagyon közel állt. De nemcsak kórusokat, hanem karnagyképzést is szerveztünk, szakembereket hoztunk ide. Árkoson tartottuk a híres erdélyi karnagytalálkozókat, igaz, csak kettőt sikerült megszervezni, mert ’72-ben betiltották. A magyar karvezetők egyhetes találkozójának akkora híre ment, hogy még Kanadából is jelentkeztek. A központi pártbizottságtól, a propagandaosztálytól jöttek le, Sylvester Lajossal kettőnket fekete kocsival vittek az itteni pártbizottsághoz. Szeparatizmussal, sovinizmussal vádoltak, fasisztának, horthystának, mindennek lehordtak. Az volt a bajuk, hogy külön magyar karvezetőket képeztünk. Mi mondtuk, hogy a zenei anyanyelvünk nem egyforma, csak ezért szerveztük külön, ha kell, megtartjuk a románoknak is, de együtt nem lehet. Akkoriban én vezettem a bodzafordulói női kart is, két-három román kórus volt a megyében. Nem tágítottak, fel kellett oszlatni a tanfolyamot, pedig itt volt tizenkét kolozsvári, vásárhelyi professzor, Szabó Csaba, Zoltán Aladár, Jagamas János, az erdélyi zene krémje, és több mint száz karvezető egész Erdélyből. Karmesteri pálca – Ez idő alatt, ha jól értem, nem közvetlenül a karmesteri pálcát, hanem a mozgalom szervezésének karmesteri pálcáját használtad... – Igen, de 1972-ben Ferencz Jenő bácsitól átvettem a Magyar Férfidalárdát. Folyamatosan én vezettem a nagy múltú, 1921-ben alapított együttest, tavalyig, amikor átadtam Jakab Árpádnak. Trianon után alakultak újra sorra az erdélyi városokban a férfidalárdák, akkor jött létre a Romániai Magyar Dalosszövetség, alapítólevelében benne áll, hogy oltárt építünk a magyar dalnak. Aztán ’48-ban mindent betiltottak, elvették a dalosszövetség több székházát, villáját, betiltották a kórusok működését is. Helyettük kötelezték az embereket a munkahelyen, gyárakban, szövetkezetekben, hogy a pártnak, az elvtársaknak énekeljenek. Igaz, ’56-ig még itt-ott énekeltek. Aztán csend lett. Török Sándor bácsi az ötvenéves évfordulóra összeszedte a régi tagokat, s engem keresett meg. ’72 januárjában végül megszerveztük az évfordulót. Sándor bácsi hozta írásban a kórustörténetet, azt átírtam, hogy szalonképes legyen, lefordítottam, s az ünnepségre elővették a zászlót is. – Miért hagytad ott az Alkotások Házát? – Ebben az időben már a nagy nemzeti fesztiválok zajlottak, kezdték ellenőrizni a repertoárt, köteleztek, hogy nyolcvan százalékban román kórusműveket, sőt, dicsőítő dalokat énekeljenek a kórusok. A szeku folyamatosan ellenőrzött. Például egy kottás kiadványban, amelyet Zoltán Aladár szerkesztett, az Összecsengő szólamokban már a spaltokat néztük, s a szolgálatos észrevette, hogy csak magyar szöveg van benne. Le kellett fordítani, de csak a magyar szöveg alá lehetett betenni a románt. Nagy cirkusz lett belőle. Király Károlyt ’72-ben menesztették, Sylvestert ’73-ban a színházhoz tették, ők mondták, hogy én maradjak, mert a közművelődésben még lehet valamit csinálni. Hát még egy évet maradtam, de nem tudtam elviselni, hogy nagy politikai rendezvényeket kellett szervezni, ott vezényelni, mozgatni az embereket, akik velem együtt utálták az egészet. S a pénzeket is megvonták, a kultúrbizottságtól kellett kunyerálni költségvetést egy-egy rendezvényre. Kérvények, beszámolók. Nagyon meguntam. Meghirdettek a négyes iskolában egy zenetanári állást, egyes fokozatom volt, megpályáztam, kineveztek, s bár Stanca elvtárs nem akart engedni, átmentem. – Közeledünk a nyolcvanas évekhez, a „mi” időnkhöz. Hogyan is alakult a Cantus Firmus? – Jakab Erzsébet kolléganőm biztatott, s hozta is az énekeseket a tanügyi szakszervezet női karából, mert ott nem szerették. Látták, hogy a férfikórusban egyebet is énekelünk, nem csak a Partidul, Ceauşescu, Româniát. Hozták a fiatalokat, így találkoztunk először 1980. október 2-án vagy harmincan a művelődési házban, de egy évig a Dózsa György Klubban próbáltunk. ’81-ben a férfidalárda évfordulóján mutatkoztunk be, itt volt Birtalan József, s azt mondta: jól csináljátok, folytassátok. Szépen haladtunk ’83-ban Kolozsváron már országos harmadik díjat, ’86-ban Szebenben első díjat nyertünk, de ezeket a sikereket már sokan ismerik. – Mennyire volt megkötve a karmester keze a nyolcvanas években? – Nagyon figyeltek, a repertoár szempontjából ellenőrzés alatt álltam, a műsorfüzetbe lefordítottuk a szövegeket, de legtöbbet magyarul énekeltünk. Persze, volt kötelező penzum, még román ruhába is akartak öltöztetni. Két női tagot sikerült meggyőzni. A repertoárt mindig én állítottam össze, s olyan jólesett, amikor Kelemen Antinál, Rétyen vagy máshol kitörtünk a hámból. Mulattunk is sokat, jó hangulat volt, hát emlékszel. A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére a létszám hatvan fölé emelkedett, az énekesek önként jöttek. Minden megváltozik – S akkor jönnek a kilencvenes évek, megváltozik minden... – Végre a zenei kultúránk igazi gyökereihez nyúlhattunk, egyházi énekeket vettünk be a repertoárba, zsoltárok, dicséretek, feldolgozások. Elsődlegesen a magyar, de az egyetemes zenekultúrából válogathattunk. Néhány évig, ’95–96-ig ment is minden, aztán jött a piacgazdaság, a rohanás. Egyre kevesebb volt az idő a kultúra művelésére, főként a fiatalabbaknak. A másik, hogy az egyházak is elkezdtek szervezkedni, jobb hangú tagjainkat elcsábították. Ha úgy tetszik, „hangelszívás” történt, ami természetes dolog, de közösségünk zsugorodott, s ez lelkileg megviselt. Új közösségek jöttek létre, de a régiek kárára. Később aztán hál’ istennek, az iskolákba fiatal zenetanárok kerültek, az egyházaknál is szakemberek az együttesek élére, újjáalakultak a kórusok, volt utánpótlás. Jelenleg nagyon sok jó kórus működik a megyében. Sepsiszentgyörgy mára egyértelműen kórusnagyhatalommá vált. Erdély-szinten mindenképpen. A sok jó kórus mellett nemzetközileg elismert kamarakórusaink vannak. – Apropó, mint a műkedvelő kórusok vezetője, soha nem merült fel benned, hogy irigyeld a többnyire zenetanárokból álló „fél profi” kamarakórusokat, például a Vox Humanát? – Soha, hát Szilágyi Zsoltékat annak idején én is biztattam, hogy álljanak össze énekelni, én írtam az első cikket a fellépésükről. Eszembe sem jutott, hogy rivalizáljunk. Ti, szakmátok folytán más színvonalat képviseltek, mi a jó értelemben vett műkedvelők vagyunk, jó hangú, de zenei képzettség nélküli emberek állnak össze énekelni. Ide azért jönnek, hogy közösségben legyenek, ahol a zene által lelkileg, érzelmileg kapnak többet, mint máshol. Ha volt némi hiányérzetem, amit meg is jegyeztem, az arról szólt, hogy a kamarakórusok repertoárjukban kissé háttérbe szorították a magyar zenei kultúrát. Megélni a zenei anyanyelvet –Kevesen tudják, hogy zeneszerző is vagy... – Zenét írtam, mert sokszor nem volt, amit énekelnünk, be voltunk zárva. Az ember hozzáfogott, harmonizált, verseket zenésített meg. Például Farkas Árpád Hároszéki piros párisát. De inkább hobbiszinten, belső indíttatásból és kényszerből, nem tanultam zeneszerzést, inkább dalokat írtam, amelyeket átültettem kórusra. – Hogyan összegeznéd közel fél évszázados, a körülmények folytán hullámzó karnagyi pályádat? – Én szolgálatnak veszem, a közösségek zenei nevelése érdekében. Ez volt elültetve belém már a tanítóképzőben, Mátyás Feri bácsi megtanította, hogy szeresd zenei anyanyelvedet, s éld is meg. S ez a megélés állandó közösségeket kíván, ahova mentem, mindig összehozta a embereket. Ferencz Csaba Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 6.35 éves a Cantus FirmusÜnnepi hangverseny a templomban Szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus király római katolikus templomban jubileumi hangversenyt tartott a megalapításának 35. évfordulóját ünneplő, a Kónya Ádám Művelődési Házhoz tartozó Cantus Firmus vegyes kar. A kórus 1980. október 2-án Sepsiszentgyörgy kultúrházában, baráti, családi alapon jött létre, és 35 éven át a tagok összetartó erejének köszönhetően működött. – A vegyes kar bemutatkozására a 60 éves Magyar Férfidalárda jubileumi ünnepségén került sor. A kórus pályája gyorsan ívelt fölfelé, számos országos elismerést, díjat hoztak haza a megmérettetésekről. A megyei, erdélyi szerepléseken túl, most már határok nélkül, más országokban is fellépnek. A vegyes kar a Romániai Magyar Dalszövetség tagja, az EMKE által alapított Nagy István-díj tulajdonosa, 40 tagot számlál – részletezte érdeklődésünkre Dulányi B. Aladár, a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatója. A vegyes kar László Attila karnagy, alapító tag javaslatára 1986. február 16-án vette fel a Cantus Firmus nevet, majd 1990 márciusán kóruszászlójukat is felszentelték. László Attila több évtizedes munkáját 2014. október 19-étől Jakab Árpád kántor, karnagy vette át. Tinca Teddy Székely Hírmondó (Kézdivásárhel 2016. március 15.Ünnepi rendezvények HáromszékenSepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói; 11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt. Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 24.Három ember szövetségéből pártalapítási szándékSzövetség a Közösségért néven indítanának új pártot székelyudvarhelyi kezdeményezők. Az alapító tagok között van Máthé László Ferenc, a Digital 3 Televíziót és Star Rádiót magában foglaló médiaegység főszerkesztője, Jakab Árpád, a nemrég megszűnt önkormányzati kiadvány, az Udvarhely napilap korábbi főszerkesztője, valamint Veress Zsolt Endre, az udvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársa – derül ki a bukaresti törvényszék honlapján közzétett adatokból. Mint ismert, tavaly óta mindössze három ember „szövetsége” is elegendő a pártbejegyzéshez, nem kell ehhez átfogó aláírásgyűjtést szervezni. A pártalapítással kapcsolatban kerestük csütörtökön Máthé László Ferencet, de cikkünk publikálásáig nem sikerült elérnünk. Tekintettel arra, hogy a pártbejegyzés mögött a Bunta Levente kezdeményezésére létrejött – azóta meg is szűnt – napilap munkatársai vannak, megkérdeztük a polgármesterrel politikai konfliktusban álló udvarhelyszéki RMDSZ-vezetőt. Verestóy Attila azt mondta, hallott a szándékról. Úgy vélte, a hasonló szervezkedésekkel feladjuk az egyetemes érdekképviselet elvét, amelynek nemcsak lokálisan, hanem globálisan kell szolgálnia a magyar közösséget. A Szövetség a Közösségért párt bejegyzéséről április 21-én dönt a bukaresti törvényszék – ezt öt napon belül lehet megfellebbezni. Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro 2016. március 24.Pártot indítanak Bunta-közeli személyek SzékelyudvarhelyenBunta Levente polgármesterhez közel álló két újságíró és egy városházi alkalmazott pártot indítana Szövetség a Közösségért néven Székelyudvarhelyen – írta csütörtökön az uh.ro. Ismert, hogy az új törvény szerint három személy is alapíthat pártot. Három székelyudvarhelyi személy élt is a lehetőséggel, és március 18-án iktatták Máthé László Ferenc, Jakab Árpád és Veres Zsolt Endre alapító tagok kérését a Bukaresti Törvényszéken. A Szövetség a Közösségért Párt bejegyzéséről április 21-én döntenek a fővárosi bírák. Máthé László Ferenc az uh.ro-nak nem részletezte terveiket, közölte, hogy ezekről a későbbiekben sajtótájékoztatón számolnak be. Azt azonban hangsúlyozta: nem kívánnak indulni a helyhatósági választásokon, az őszi parlamenti választásokról pedig még korai beszélni. Arra, hogy Bunta Leventével kapcsolatba hozható-e az új párt, azt mondta, "nem igazán". Bunta elfordult az RMDSZ-től Mint ismert, Bunta Levente polgármester korábban közölte, nem akar részt venni az RMDSZ által meghirdetett székelyudvarhelyi előválasztáson. Azt kifogásolta, hogy a területi szervezet döntése értelmében a megmérettetésen nem RMDSZ-tagok is szavazhatnak. Utóbb az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége felfüggesztette a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mert úgy értékelte, hogy a polgármester szembefordult a saját szervezete szabályzatával. Elképzelhető, hogy az elöljáró független polgármesterjelöltként indul majd a helyhatósági választásokon. Az RMDSZ jelöltje Arros Orsolya közgazdász. Időközben bejelentette indulási szándékát függetlenként Lukács László vállalkozó is. maszol.ro 2016. szeptember 28.Kilencvenöt év a magyar dal szolgálatában (Sepsiszentgyörgyi magyar férfidalárda)A Sepsiszentgyörgyi kórusmozgalom kezdetének a Székely Mikó Kollégium Harmónia kórusa tekinthető, amely az 1862/63-as tanévben alakult Zayzon Farkas tanító vezetésével. 1873-ban megalakult a Református Dalárda, majd 1875-ben városunk első vegyes kara. Ezek az együttesek az első világégésig rendszeresen tevékenykedtek. A trianoni diktátumot követően, az anyanyelv és a nemzeti kultúra veszélyeztetettségének időszakában, 1921-ben jött létre a Magyar Dalárda. A névhez a férfi jelzőt 1945 után ragasztották. 1972-től a dalárda vezetését László Attila zenetanár, zeneszerző és karnagy veszi át. Munkássága magas szintre emelte férfidalárdánkat. Kitűnő műsorpolitikáját a tiszta forrásra, a népdalra alapozta, és sikerült egyben tartani, nevelni, szervezni és vezetni 42 éven át a Sepsiszentgyörgyi Művelődési Ház segítségével és támogatásával. 2014 októberétől új, fiatal karnagy, Jakab Árpád igyekszik megtartani az átvett örökséget. A legnagyobb gondunk a fiatalítás, de azért örökifjú kórus vagyunk. Nagy lendületet jelentett mindannyiunk számára, hogy 2014 tavaszán létrejött a Száztagú Székelyföldi Férfikórus a Székelyudvarhelyi dalegylet kezdeményezésére. Legutóbb Fehéregyházán a Petőfi-emlékünnepségen szerepeltünk. Bebizonyítottuk, hogy „Székely, egyesülj a dalban”, tehát Székelyföld létezni fog. A Kónya Ádám Művelődési Ház keretén belül működő dalárdánk október 1-jén, szombaton ünnepli fennállásának 95. évfordulóját. A Vártemplomnál, a mindenkori dalárdások kopjafájánál koszorúzással kezdődik a rendezvény, az ünnepi hangversenyre délután az evangélikus templomban kerül sor. A jubiláló Magyar Férfidalárda mellett fellép a Cantuale kórus Marosvásárhelyről, a Codex régizene együttes Csíkszeredából és a Cantus Firmus vegyes kar Sepsiszentgyörgyről. Szabaday Rudolf, a dalárda jegyzője Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 21.Sorsközösségben a csillagok járásával (Utolsó beszélgetés László Attila karnaggyal)Néhány napja voltunk kénytelenek elköszönni a sepsiszentgyörgyi kórusmuzsika egyik meghatározó személyiségétől, László Attila karnagytól. A súlyos beteg művésszel élete utolsó heteiben készült beszélgetés utolsó vallomás a zenei anyanyelv megélésének fontosságáról. Utolsó nyilvános fellépésén, a sepsiszentgyörgyi férfikórus megalapításának 95. évfordulóján szervezett ünnepségen az ön által szerzett Csillag szvit is elhangzott. Tudva, hogy súlyos betegséggel küzd, az embernek óhatatlanul is az jutott eszébe: vajon László Attila búcsúzik?– Eredetileg nem búcsúnak szántam, de akár így is lehet értelmezni. A csillag számomra mindig is egyszerre szimbolizálta a vezérlő jelet és a pályája végén lehanyatló életet. Nem egyedül vagyok ezzel, sok kultúrában hasonló szerepet töltenek be a csillagok: reménységet és reménytelenséget, jövőt és a jelen leáldozását jelentik. Pályájuk, ívük olyan, mint az emberi élet, nem csoda, ha az ember mindig is egyfajta sorsközösséget érzett a csillagok járásával, és azt beépítette mondáiba, dalaiba. Én csak kölcsönvettem. – A kórusmozgalom pedig örökre „kikölcsönözte” önt. Mi vonzotta annak idején a karénekléshez?– Elsősorban a közös éneklés öröme, élvezete. Olyan élményt jelent, amihez fogható kevés van, hiszen a legtöbb művészeti ágat csak bizonyos előképzettség után lehet élvezhető szinten gyakorolni. Énekelni viszont elég a születésből fakadó adottság, de sokszor már a lelkesedés, a fegyelmezettség is elfogadható szintű produkciót engedélyez. Az emberek mindig is szerettek együtt énekelni, az élet fontos vagy apró eseményei pedig egyaránt alkalmat szolgáltattak hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a kommunizmus éveiben a kórusmozgalom azon ritka engedélyezett alkalmakkal szolgált, amikor több ember rendszeresen összegyűlhetett, és másfél-két órán át élvezhették a közösségi együttlét örömét. – A tanítóképző elvégzése után került a hivatásos zenélés közelébe, onnantól kezdve viszont nem volt megállás. Szunnyadó szerelem volt, ami csak megfelelő alkalomra várt? – Az én családomban mindig is jelen volt a zene, édesapám kántortanító volt, édesanyám meg jó adottságú szoprán. Már a tanítóképzőben kórust vezettem, zenéltünk, bárhol is megfordultam, mindenhol igyekeztem legalább egy kis kórust összehozni. Közben azonban igyekeztem tanulni is, két egymást követő évben részt vettem a Nagy István vezetésével Marosvásárhelyen tartott nyári karmesterképzésen, ott biztattak, hogy menjek a főiskolára. Ebben viszont már akadályt jelentett, hogy családos voltam, végül tartományi ösztöndíjjal végeztem el a zenepedagógiát Kolozsváron. Diplomázás után szinte bárhová mehettem volna, én azonban a Hargitát, Szentegyházát választottam. Jól éreztem magam, akkoriban alapoztuk meg a szentegyházi zenei kultúrát, amelyből részben a mai nagy sikerű gyermekfilharmónia is kinőtt. – Mégis hagyta, hogy az 1968-as megyésítéskor Háromszékre sodorja az értelmiségi „importhullám”. Nem sajnálta otthagyni az addigi megvalósításait? – Részben igen, de annyira erősnek, őszintének éreztem a csábítást, hogy nem lehetett ellenállni. Természetesen nagy kihívás volt megyeszékhelyen dolgozni, még akkor is, ha egy tizenhárom tagú zenekart és három kórust hagytam a szentegyházi líceumban, no meg egy százhúsz tagú munkáskórust. De éreztem, hogy fontos vagyok, minden pénzügyi kérésünket teljesítette az akkori vezetés, nem gondolkoztam hát túl sokat, amikor a propagandaosztályon a tömegkultúráért felelő Daróczi Ferenc hívott. Azt mondta, nincs elegendő zenei szakember, lakást adtak, tárt karokkal vártak, jöttem. És maradtam. – Mihez lehetett kezdeni a frissen alakult megyében? – Az Alkotások Háza igazgatójaként hat éven át láttam értelmét a munkámnak, az általam irányított intézmény volt akkoriban a közművelődés bázisa, oda tartoztak a műkedvelő kórusok, színjátszó csoportok, tánccsoportok. Sokat jártam falura, megkerestem az idős tanító bácsikat, énekeseket, biztattam őket, ha egyebet nem tudnak, énekeljenek népdalt. Igyekeztem újraéleszteni bennük a zenei anyanyelvünk iránti igényt, irtottam a műdalt, ahogy lehetett. Nem utolsósorban ez idő alatt indítottuk újra a nagy múltú kórustalálkozókat. – Volt akivel? – Érkezésemkor összesen három kórus működött a megyében, a baróti, a kézdivásárhelyi és a zágoni. Az 1972-es zágoni kórustalálkozón viszont már harminc énekkar lépett fel. Az egyházi kórusok közül kevés működött, azok is titokban, csak templomban, temetéseken énekeltek, ugyanis énekvezérek nélkül maradtak, amikor a kántortanítóknak választaniuk kellett a katedra és a templom között. De nem riadtam vissza attól sem, hogy két-három együttessel szervezzek kórustalálkozókat. Nagyon közel állt a lelkemhez a kórusmuzsika, szinte megszállottan csináltam. Karnagyképzést is szerveztünk Árkoson, de két alkalom után betiltotta a hatalom, szeparatizmussal, sovinizmussal vádoltak, hogy külön magyar karvezetőket képeztünk. Tartunk mi a románoknak is, mondtuk, de mivel a zenei anyanyelvünk sokban különbözik, együtt nem megy. Nem sikerült meggyőzni őket, abba kellett hagyni az egészet, pedig a magyar zenei élet elitje járt hozzánk, több mint száz karvezető egész Erdélyből. – Az nem keltett gyanút, hogy a szentgyörgyi magyar férfidalárda élére állt? – Ha keltett is, senki sem tette szóvá, amikor 1972-ben Ferencz Jenő bácsitól átvettem a férfidalárdát. Talán, mert az 1921-es alapításkor eredetileg is iparosokból, munkásokbó, tehát férfiakból álló énekkar volt. Akkoriban, közvetlenül Trianon után alakultak újra sorra az erdélyi férfidalárdák, jött létre a Romániai Magyar Dalosszövetség. Aztán 1948-ban mindent betiltottak, elkobozták a dalosszövetség több székházát, villáját, betiltották a kórusok működését. 1956-ig még itt-ott énekeltek, aztán csend borult a tájra. Az ötvenéves évfordulóra szedte össze a régi tagokat Török Sándor bácsi, s engem kért fel. 1972 januárjában szerveztük meg végül az évfordulót, az ünnepségre még a zászlót is elővették. – A nyolcvanas évek elején megalakult vegyes kart milyen késztetés hozta létre? – A tanügyi szakszervezet női karába járó kolléganők gyakorlatilag megirigyelték, hogy a férfikórusban nem csak párthimnuszokat énekelünk. Akkoriban én már évek óta a szemerjai általános iskolában tanítottam, az ottani kolléganők is kapacitáltak, sok fiatalt is meggyőztek, így találkoztunk harmincan első alkalommal 1980. október 2-án a művelődési házban. Adtunk magunknak egy kis próbaidőt, de mivel a lelkesedés egyre nőtt, a férfidalárda 1981-es évfordulóján be is mutatkoztunk. A szakszervezetek művelődési házában tartott koncerten Birtalan József zeneszerző, karnagy is jelen volt, ő azt mondta: jól csináljátok, folytassátok. Talán nem hoztunk szégyent rá, sok országos fesztiválról díjjal tértünk vissza. A Cantus Firmus nevet 1986 februárja óta viseli a kórus, nem lehetett magyar zenei személyiség nevét felvenni, így esett a választás a vezérdal latin megfelelőjére. – Mi tartotta össze a kórust azokban az időkben? – Az egymásra utaltság, az éneklés szeretete. Pedig nagyon figyeltek ránk, a repertoárt alaposan ellenőrizték, a műsorfüzetbe lefordítottuk a szövegeket, de a legtöbbet magyarul énekeltünk. Időnként meg kitomboltuk magunkat, sokat mulattunk együtt. A kilencvenes évek elejére a létszám hatvan fölé emelkedett, talán azért, mert akkor már lehetett menni külföldre is, és mi éltünk a lehetőséggel, felelevenítettük a régi kapcsolatokat, új barátságokat kötöttünk. – A kilencvenes évek derekára mégis válságos helyzet alakult ki a kórus körül. Törvényszerű volt, hogy így történjen? – Nem feltétlenül, de bizonyos mértékig előre látható volt. A megnyíló lehetőségek, a nemzedékváltás, az egzisztenciális kihívások sok kórustagot elsodortak mellőlünk. Az egyházi kórusok szervezkedése is elszívó hatású volt, közösségünk zsugorodott, ez az egységet is kikezdte, és egy 1995-ös magyarországi turné után még a kórus megszűnésének veszélye is felmerült. Hatalmas csalódásként éltem meg azt az időszakot, de sikerült túllépni rajta, és immár szűkebb keresztmetszetben, de újraépíteni a kórust. Más világ köszöntött ránk, ám a veszteségeket némileg ellensúlyozta, hogy immár szabadon választhattuk meg a repertoárunkat, elővehettük az egyházi kórusműveket, ami új lendületet adott a társaságnak.– Akárcsak a háromszéki kórusmuzsikának, amelynek több szereplője is a László Attila-féle iskolából nőtt ki... – Büszke is vagyok mindarra, ami ma körülöttünk zajlik. Új közösségek jöttek létre, újjáalakultak kórusok, folyamatos az utánpótlás. Ma valóban nagyon sok jó kórus működik a megyében, Sepsiszentgyörgy Erdély egyik kórusfővárosa lett. De nem szeretnék túlzott érdemeket kisajátítani ebben az örvendetes folyamatban. Mindig is szolgálatnak tekintettem a közösségek zenei nevelését. Ezt ültette belém már a tanítóképzőbeli tanárom, Mátyás Feri bácsi, akitől sokszor hallottam, hogy szeresd zenei anyanyelvedet, s éld is meg. Tudta, mit beszél, mert ez a megélés mindenhol jó közösségeket teremtett, a zene mindig összehozta a embereket. LÁSZLÓ ATTILA Sepsiszentgyörgyi karnagy, zeneszerző, tanár. Székelykeresztúron született 1933-ban, 2017. január 15-én hunyt el. Iskoláit szülővárosában végezte, majd a tanítóképző után 1964-ben diplomázott a kolozsvári zeneakadémia zenepedagógiai szakán. Azt követően 1968-ig a szentkeresztbányai líceum zenetanára volt. 1968-ban került Sepsiszentgyörgyre, 1974-ig a Megyei Alkotások Házának igazgatójaként tevékenykedett, 1974 és 1993 között a szemerjai általános iskola tanára, ezzel párhuzamosan pedig a helyi Magyar Férfidalárda és a Cantus Firmus vegyes kar vezető karnagya volt. A stafétát 2014-től adta át Jakab Árpád karnagynak. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 4.A Kálnoky-kastélymúzeum új pompájáról (Miklósvár)A miklósvári Kálnoky-kastély felújításáról, az ott berendezett múzeumról számolt be Erdővidék Múzeumában gróf Kálnoky Tibor, Magyarósi Imola művészettörténész és Lakatos Csilla muzeológus, majd szóba került az ingatlan hasznosítása is. Az Erdélyi Élet Múzeuma nemcsak letűnt korokról szól: az ott befogadásra kerülő rendezvények által zenét, irodalmat, képzőművészetet fog szolgálni, s hozzájárul ahhoz is, hogy a kis tájegység népszerűbbé, ismertebbé váljon a turisták előtt – hangoztatták a meghívottak. Kálnoky Tibor úgy fogalmazott, közel harmincesztendős álma vált valóra azáltal, hogy a háborút követő évtizedekben romossá váló épület visszanyerte régi fényét. „Elhoztam ide feleségem, s mondtam neki, ezt az épületet fel fogjuk újítani. Nézte az épületet, majd nézett engem, de szerencsére nem kérdezte azt, hogy miből és miért, csak rábólintott, hogy rendben. Pedig nem is volt a miénk a kastély. Úgy képzeltük el, vendégházakat hozunk létre, azoknak pedig lesz akkora jövedelme, amiből költhetünk a kastélyra. A vendégházak elkészültek, de egyre több lett az alkalmazott, akiket fizetni kellett, folyton volt, amit javítani, úgy sosem telt rá igazán” – villantotta fel a kezdeteket az ősi kastélyt bő tíz esztendeje Barót városától haszonbérbe vevő gróf. A rengeteg buktató ellenére Kálnoky Tibor és felesége, Anna nem adták fel: anyagi lehetőségeikhez mérten terveket készítettek – ahogy mondotta: papírhegyeket gyártottak –, szakemberekkel vették fel a kapcsolatot, s megpróbálták előkészíteni a terepet a majdani munkához. A lehetőséget a Norvég Alap kiírása jelentette: támogatásként bő egymillió eurót nyertek, amihez maguk részéről tíz százalékkal kellett hozzájárulniuk, azaz végül 1,2 millió eurós költségvetéssel foghattak neki a munkának. Magyarósi Imola a felújítás során figyelembe vett szempontokról szólt. Mint mondotta, elsődleges feladatuknak tekintették, hogy munkájuk hiteles legyen. A Fehér János vargyasi művészettörténész által levéltárak mélyéről kibányászott inventáriumokból a kastélynak és parkjának gazdag leírását ismerték, s próbálták azokat iránytűként használni. Úgy érzi, a feladatot sikerült elvégezni, s a miklósvári Kálnoky-kastély ma Erdély legpéldásabban felújított műemlékei közé tartozik. Parkja, bár elvadult volt, de mivel évszázados fákban nincs hiány, nem volt nehéz dolguk a helyreállítással, s érzékeltetni tudják, milyen lehetett hajdanán; kialakították azt az angolkertet is, amelynek egy rajzát megtalálták. A kastély mellett újra van tó – ha ragaszkodnak az eredeti elképzelésükhöz, s a történelmi tavat állították volna vissza, az engedélyek beszerzése sokkal nehezebb lett volna, ezért csak fele méretben készült el, s nem a patak táplálja, hanem vízátnemeresztő réteggel képezték ki a víztükröt –, a kastély előtt pedig kialakították azt a füves teret, ami a jövőben számos rendezvénynek lehet majd helyszíne, köréje pedig tört kavicsból vontak keretet. A gabonást is felújították, de új szerepköre megmutatni, milyen lehetett valamikor egy szolgálati lakás. A gabonás faláról nem távolították el a felújításkor előbukkant, néhány évtizede odafestett Éljen május 1.! feliratot sem – maradjon annak a korszaknak mementójaként. Magyarósi Imola többször hangsúlyozta a helyi mesterek szakértelmét: a kivitelezést a baróti vállalkozó, Derzsi Sámuel alkalmazottjai végezték, a kovácsolást az Olasztelekről elszármazott ifj. Bene János és a falu hírnevét otthon tovább öregbítő Nagy György, az asztalosmunkáért és a farestaurálásért Jakab Árpád és Pál Miklós felelt, ácsként a kisbaconi Benedek András dolgozott, a kőrestaurátor Nagy Benjámin volt, a falkép-restaurálást és a stukkókat Kiss Lóránt készítette, a tájépítész Fekete Albert volt, az üvegmunka a csíksomlyói Egyed János kezét dicséri, a korabeli kályhák hű másának elkészítése Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművész szakértelméről tesznek tanúbizonyságot. Lakatos Csilla, a múzeum alkalmazottja a kastély berendezéseinek szempontjairól beszélt. Mint mondotta, a Nagypalota egyik részében kapott helyett az Asszony háza Terem, ahol a késő reneszánsz–korai barokk tárgykultúrájával mutatják be az asszonyélet mindennapjait, az Úr háza Teremben a XIX. századi nemes úr életébe tekinthetünk be. A biedermeier szalont a XIX. század első feléhez kapcsolódó tárgyakkal rendezték be, az ónémet szalonban pedig az 1850–1900-as évek közt a háromszéki polgári életmódot rekonstruálták, és egy hálószoba is megtekinthető. A kastély tetőterében három szoba vár berendezésre, pincéjében konyhát szereltek fel, s van egy terem, amely eseményekre lesz kibérelhető. A muzeológus ígérte: a kastély folyamatosan nyitva lesz, rendezvények tucatjait fogja befogadni, s azért fognak dolgozni, hogy a tájegység kulturális központjává váljon. Közelebbről csatlakoznak a Múzeumok éjszakája rendezvényhez, s június közepén kamarakoncertnek is otthont biztosítanak. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 2.Vissza kell fordítani az egyháztól való eltávolodástA reformáció nem ért véget Mintegy másfél ezren gyűltek össze a Sepsi Református Egyházmegye hívó szavára a Sepsi Arénában, hogy együtt ünnepelhessenek a reformáció 500. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezés-sorozat zárórendezvényén. A közös ima, áhítat és hittétel megtisztulást hozó erejét pedig örömkönnyekben úszó szemek és lelki békét sugárzó arcok bizonyították. „Térjetek hozzám és én is hozzátok térek” hirdette a reformáció évében egyházmegye-szerte a Malakiás könyvéből vett idézet, mely Incze Zsolt György esperes ünnepi igehirdetésének is alapjául szolgált. Szerinte ugyanis még mindig nem élünk és cselekedünk Isten elvárásai szerint, mert vannak dolgok, melyeket nem jól gondolunk, és nem jól végzünk. Legalábbis ezt jelzik elnéptelenedő félben lévő templomaink és fiataljainknak az egyháztól való eltávolodása. Ezen viszont csak úgy változtathatunk, ha egyházainkon belül újabb reformokat hajtunk végre. Változtatnunk kell például istentiszteleti rendtartásunkon, szokásainkon és hagyományainkon is ahhoz, hogy a templomaink újból benépesedjenek és megteljenek fiatalokkal. Ugyanakkor a bennünk lévő jót erősítenünk kell egymásban, embertársainkban és nemzettársainkban. Ezt pedig leginkább odafigyeléssel, imádsággal és szeretettel lehet megcselekedni. Ötszáz éve a reformáció megtörtént, elkezdődött, a következő 500 év pedig a mai estével kezdődik. És nekünk kell emberként elkezdenünk, a lelkünkkel, szolgálatunkkal, hitünkkel, szeretetünkkel és Istentől nyert bűnbocsánatunkkal, ha építeni akarjuk Isten országát itt a Földön. Márpedig mi, keresztény emberek, bármelyik felekezethez is tartozzunk, ezt építeni akarjuk – fejezte be bibliai, illetve történelmi példákkal tarkított igehirdetését az esperes. Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, lelkész–esperes arra figyelmeztetett, hogy az egyházi tanítás legfontosabb üzenete az, hogy Jézus ott áll a középen. Ezt fedezte fel újra, értette meg és tette magáévá 500 évvel ezelőtt Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, és ezzel az üzenettel indította útjára a reformációt. Így sikerült széles tömegeket maga mellé állítani, ugyanis a nép ráérzett tanításainak igazára. És ezek szerint kell nekünk ma is cselekednünk, mert lehetnek fontos részek ugyan az egyházi szertartásban, azonban egy pillanatig sem szabad megfeledkezni arról, hogy a középpontban a Megváltó, Jézus Krisztus áll. Az elhangzottak után az egyházmegyéből jelen lévő több mint negyven lelkész, hívők százainak szolgáltatta ki az úrvacsorát. A szertartás végeztével a város egyesített kórusának (Cantus Firmus, Pro Musica és szemerjai dalárda) lélekmelengető fellépése következett Jakab Árpád és Sipos Zoltán vezényletével, majd Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András szólt az egybegyűltekhez. Az erdélyi reformátusok a reformáció emlékéve alatt bebizonyították, hogy van pozitív jövőképük, hiszen templomokat, gyülekezeti házakat és esperesi hivatalokat építettek. Harangot szenteltek, egyetemet újítottak fel, bölcsődék és óvodák alapköveit helyezték el és gyerekeket kereszteltek – sorolta megelégedéssel az elöljáró. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Percze László konzul köszöntötte az egybegyűlteket és tolmácsolta az intézmény vezetőinek üzenetét. Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltásának nevezte a reformációt ünnepi beszédében. A felemelő rendezvény Virág Nimród szavalatával és himnuszaink eléneklésével ért véget. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-45
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
